2012. július 13., péntek

2. fejezet.


Komolyan mondom, hogy Eric élvezettel szívja a vérem. Ugráltat, beszólogat, és képes éjnek idején csengetni nekem, mert elfogyott a málna dzsem, és ő biz ám pirítóst akar enni, kakaóval. Hát én majdnem felrobbantam mérgemben. És amikor megvettem neki, még nem tetszett az a márka, mert ő csak egy márkájút eszik. Akkor mérgemben levágtam az asztalra az üveget, és haza mentem. Mike vigasztalt másnap, hogy csak tesztel, azért ilyen velem.
-De Mike, már az agyamra megy.-puffogtam-Ma is reggel hatkor csengetett, hogy megy a kondiba, én meg vásároljak be neki, mert tök üres a hűtője.-Mike csak jót nevetett rajtam. És ez megy már egy jó három hete.


Igaz is, az első koncertje nagyon tetszett. Volt pár szám, amit már kívülről fújok. Éreztétek már úgy, hogy ha van egy szám, és amikor hallod az első akkordokat, megborzongsz? Nálam a Sleeples és a Break of dawn volt amit imádtam első hallásra. Persze ezt neki nem árultam el. De a Sleeplest lekértem, és ha ő hív ez szólal meg.
Nagy gondolkodásomban megszólalt a fülemben lévő kis bigyó.
-Ro hol vagy?-kérdezte Eric.
-Megyek.-sóhajtottam. Feltápászkodtam a lépcsőről, amin ültem, kijöttem levegőzni kicsit.
Újabban, Eric és Mike elnevezett Ro-nak. Hát nem csodás? Szerintem nem.
-Mike?-kiabált Eric már a színpadnál.
 Az aréna ahol a mostani koncert lesz kész káosz, és eddig ilyen nem volt.  Sokan megbetegedtek.
-Végre.-sóhajtott Eric.-Semmit nem találok! Melyik táskában van a ruhám? És a cipőm meg a kalap, meg a kesztyű?-hadarta.
-A kékben van a ruhád.-mondtam, és elindultam az öltözőbe.
Szembe jött velünk Mike, és igen ramaty képe volt.
-Hol voltál?-támadta le Eric.
 -Ahova a király is maga jár. Rókát fogtam.-motyogta.
 Elé léptem, és megfogtam a homlokát. Tűz forró volt.
-Te lázas vagy.-ijedtem meg.-Gyere.-megfogtam a kezét, majd húzni kezdtem magam után. Eric szótlanul jött velünk. Adtam neki láz és fájdalom csillapítót. 
-Haver nehogy pont koncerten tedd ki megint a taccsot. Csak most bírd ki még, és jó két hétig betegeskedhetsz.-könyörgően nézte Mike-ot.
 -Nyugi tesó, jól vagyok.-egy gyér vigyort ejtett meg. 
-Ha úgy érzed, hogy nem megy, csak bólints egyet nekem, és azonnal szólok Antonnak, és átveszi a helyed.-guggoltam le elé. Olyan aranyosan nézet rám. Elpirultam.
 -Khm...-köszörülte meg a torkát Eric.
 -Rendben.-bólintott Mike. 
-Ügyes leszel. Na de most irány hangolni.-fel álltam, majd felhúztam őt is.
 -Hahó!-lengette a karját Eric-Én vagyok az énekes, most velem kell foglalkoznod.-morogta. 
Úgy látszik nem tetszik neki ez a helyzet. 
Mike megforgatta a szemét, majd kiment.
Szúrósan néztem Ericre. 
-Öltözz le. Adom a ruhádat.-trappoltam a bőröndhöz.
 Ki kapkodtam a ruhákat, majd megfordultam. Csak egy alsó nadrág volt rajta. Végig néztem rajta, mire fölényesen rám vigyorgott. Fintorogtam egy sort ami nem tetszett neki.
 -Nadrág.-nyomtam a kezébe a fekete nadrágot, fel vette. Pólója ma lila volt, és hozzá egy fekete bőr kabát. Már indult kifelé. 
-Eric, a cipőd.-szóltam utána. 
-Köszi.-hálásan nézet rám, majd lecserélte a cipőjét. A kalapját, meg a szemüvegjét is ráadtam. 
-Kész. A maszkot viszem.-vissza léptem az arany színű maszkért. 


Alapjába véve, a mai koncert eléggé jól ment. Mike kibírta, és nem lett rosszul. Lejöttek a színpadról, és rögtön leült, egy székre. Aggódva néztem, és letérdeltem elé -nem rosszra gondolni-, és vizes zsepivel törölgetni kezdtem az arcát. Nagyon sápadt volt. 
-Gyere, haza taxizunk.-szóltam neki halkan. 
-Nem fogom kibírni hazái.-nyöszörgött. Tényleg látszott rajta, hogy nincs jól. Eric mérgesen méregetett minket, majd eltrappolt. Komolyan, nem értem a hangulatváltozásait.
 -De kifogod. Amíg haza juttattam őt, kétszer álltunk meg rókát fogni puska nélkül, ahogy ő mondta.
 Nagy nehezen fel mentünk a lépcsőkön, és kitapogattam a kulcsokat, kinyitottam az ajtót, egyenesen vezettem a szobájába. 
Amint bedőlt a párnák közzé, már aludt is. 
Nem tudtam, hogy mit tegyek, így csak levettem róla a nadrágját. Kimentem a konyhába, és csináltam neki teát. Nem tudom, hogy maradjak-e vagy sem, de ha lázas lesz, maradok. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése