Rémülten néztem a megkötözött barátaimra. Eric és Eliot arca véres volt, a többieknek semmi baja nem volt, csak bekötözték a szájukat.
Szerencsére.
Lassan vezettem a tekintettemet Dean-re.
Arcán hatalmas mosoly terült szét, Marko-nak meg egy gúnyos vigyor ragadt az arcára. Undorítóak ezek ketten.
Marko, megragadta a karom, de egy jobbossal padlóra küldtem, mire a két hátamnál álló gorilla megpróbált elfogni, de az egyiket arcon rúgtam, a másik meg közelebbről megismerkedett egy vázával.
Apa tanított meg, hogy, hogyan kell leszerelni valakit.
Hallottam a pisztoly kibisztosításának jellegzetes hangját, amitől megtorpantam, és ezt Marko ki is használta, mert kicsavarta a karom, majd megfordított.
Dean, a pisztolyát Eric fejéhez nyomta.
-Ne. Kérlek ne bántsd őt.-könnyek lepték el a szemem.
-Mond csak angyalom, beszéltél nekik, arról, hogy ki is vagy valójában?-elemelte a pisztolyát, majd eltette.
-Nem. Mit akarsz tőlem?-tereltem a témát, s néztem rá.
-Természetesen téged.-közelebb lépet hozzám, és megcirógatta az arcom.
-Felejtsd el. Nem leszek a rabszolgád.-ordítottam rá.
Válaszul, pofon vágott. Soha nem kaptam, még tőle pofont, még, ha erőszakos is volt valamikor.
Fejem oldalra billent, Marko mellkasának nyomódott.
-Már nagyon túlléptem a béketűrésem, ez nem jellemző rám. Te is tudod milyen vagyok.-kedvesnek nem nevezhető mosoly jelent meg az arcán.
Teljes erőmből rátapostam Marko lábára, felkiáltott a hírtelen fájdalomtól, elengedett, én meg a lendülettől leestem.
Szitkozódva kapott a hajam után, és felrántott a földről. Dean megfogta a kezét, jelezve, hogy engedjen el.
-Engedd el őket. Ők nem tudnak semmit.-néztem Dean-re, majd óvatosan rálestem Ericre.
Könnyes tekintete tele volt fájdalommal, sajnálattal, megbocsájtással, és dühvel.
-Talán elengedem őket, talán nem.-hanyagul leült az egyik fotelbe.
-Mit akarsz még tőlem? Tudod, jól, hogy hallgatok és fogok is.
-Az nem elég. Szeretlek, magam mellett akarlak tudni. Hiányoztál ám. Kicsit szokatlan egyedül aludni, nincs kit megölelni.-megjátszott szomorúsággal nézet rám.
-Vegyél egy gumi nőt.-gúnyolódtam.
Harsányan felkacagott.
-Semmit nem változtál. De ez a fekete haj... Nem nagyon jön be.-végig mért.
-Akkor menj ki utána.-vállat vontam.
Kezd visszatérni a régi énem, Bella.
-Na ezért szerettem én beléd. Olyan cuki vagy mérgesen.-felállt, és elém sétált, majd lehajolt, és ajkait az enyémhez érintette, megremegtem ajkai puhaságától, és automatikusan csókoltam vissza.
Nem tudom miért tettem, de a szívem ezt súgta, csókoljam meg és bármire rátudom venni.
Picit bele haraptam a szájába, amitől felszisszent, és elhúzódott. De ahogy elnézzük, nem picit haraptam meg, mert véres csík folyt le az ajkairól az állára.
Eric szemében büszkeség csillant meg, amikor lopva pillantottam rá, mert Dean elfordult a kis asztalhoz, hogy elvegyen egy papír zsebkendőt.
-Nos, egyezünk meg valamiben.-visszafordult hozzám-Te szépen velem jössz, és életben hagyok mindenkit. De ha nem, az öcsédet fogom először a másvilágra küldeni, egy kevés ólommal.
Mit válasszak? Ha vele megyek, nem garantálhatom, hogy ők életben maradnak, így ki kell találnom valamit. De ha nem megyek vele, megöl mindenkit, magával cipel, és örök életemre egy roncs leszek.
-Egy feltétellel megyek bele a dologba.-néztem Dean-re.
-Hallgatlak.-érdeklődve nézett rám.
-Csak akkor megyek bele a dologba, ha én engedhetem el őket, és el is búcsúzhatok tőlük.
-Fair ajánlat. Mit tehetek még érted?-mosolygott.
-A bőröndjeim az emeleten a harmadik szobában vannak, és szeretnék velük lenni pár percig.-hajtottam le a fejem.
-Rendben. De meg ne próbálj lelépni.
-Nem fogok.
Dean bólintott, majd intett és kimentek, Marko meg fel ment az emeletre.
Oda csoszogtam Eliothoz, kioldoztam, majd térdre rogytam Eric előtt.
Zokogtam, mert nem mertem a szemébe nézni.
Hírtelen két kar emelt fel, és ölelt meg.
-Sssh.-nyugtatott Eric.
-Szeretlek.-motyogtam-Ezért nem mondtam el neked ezt az egészet. Sajnálom.-bújtam a mellkasához.
-Én is szeretlek. Kérlek ne menj el.-hangja meggyötört volt.
-Ha nem megy, Dean megöl minket.-szólalt meg Eliot.
-Így van. Azért küldtem ki őket, hogy biztosra menjek. Nagyon szeretlek titeket, és nem akarok bajt nektek. Abba belehalnék.-kibontakoztam Eric öleléséből.
Mindenkinek meggyötört arca volt. Meggie, és Sara sírt.
-Öcsi, te maradj, a lakás a tiéd, a többi holmim küld haza, és kérlek, vigyázz Ericre.-megöleltem, és a végét elsuttogtam neki.
-Rendben. Szeretlek.
-Én is téged.-elengedtem.
Megfordultam, elindultam, de valaki megállított. Maga felé fordított és megcsókolt.
Eric lágyan csókolt meg, de egyre követelőzőbbé vált, nem akart elengedni, végül levegő hiány miatt elvált ajkaimtól.
-Szeretlek, és várni fogok rád, ígérem.-komolyan nézet a szemembe.
Ha eddig sírtam és zokogtam, akkor fogalmam sincs, mi a válasz arra, ami épp lezajlott bennem.
Csak bólogatni tudtam, és valahogy kinyögtem egy 'Én is' féleséget, majd kirohantam a nagy fekete dzsiphez. Beültem hátra, majd a gorilla bezárta az ajtót, és előre ült Marko-hoz. A másik embernek nem nevezhető szekrény a hátunkmögött ült, Dean meg mellettem.
-Annyira jó, hogy visszajössz hozzám.-kezét a combomra rakta, közelebb hajolt, majd megcsókolt, kezét pedig felvezette csupasz combomon, egészen az érzékeny pontomig, de megfogtam a kezét és eltoltam, másik kezemet a mellkasára helyeztem, így a testét is eltudtam távolítani magamtól.
-Ne érj hozzám.-néztem mérgesen rá.
Felnevetett, kezébe fogta az enyémet, és így telt el az út, még a repülőn is, egészen az Angyalok városáig. Csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése